14. rész: Barátság vagy szerelem?

Sziasztok! :) Újabb résszel érkeztünk, mégpedig a 14. résszel! Kivételesen hétfőn került ki ez a blogba és nem kedden, mivel családi okok miatt nem tudnám akkorra hozni. Reméljük megértitek, és tetszeni fog Nektek!:) Kérünk Titeket hagyjatok magatok után nyomot. Jó olvasást :* Vivi, Bella, Alexa xx

*Ya Ou szemszöge*
Reggel 10 óra felé megérkeztem Olivér háza felé. Nem hívtam, nem mondtam el neki, hogy mi történt. Lehet, hogy nincs is itthon. A bőröndömmel a kezemben megálltam a bejárati ajtó előtt, majd beütöttem a kódot, és kinyílt az ajtó. Oli a második emeleten lakik, így sietősen felsétáltam a lépcsőkön. Mikor felérkeztem a megfelelő lakás elé, bekopogtam, de nem érkezett válasz. Hát jó, gondoltam magamban. Már éppen megfordultam, és indultam volna vissza csalódottan, mikor hangok szűrődtek ki a lakásból. Egy pillanatra megtorpantam, és benyitottam, mivel nem volt bezárva az ajtó. Ahogy beléptem, megpillantottam Olivért, aki szinte falja egy lány száját. Tudomást sem vettek arról, hogy valaki belépett a házba. Ennyi erővel rabló is lehetnék. Megköszörültem torkomat, hogy észrevegyenek, mire a nekem háttal álló lány ijedten megfordult. Gondolhattam volna. Vivi volt az. 
-Szia Ya Ou! Nem volt bezárva az ajtó? - vakarta meg kínosan tarkóját Oli.
-Hát egyelőre még nem értek a zárak feltöréséhez - nevettem fel. -Bocsánat, hogy így rátok rontottam.
-Öm. Semmi baj, csak... Csak kerestünk valamit - mondta Olivér, aztán egy halvány mosoly ült ki arcára. 
-Aha, Vivi szájában, ugye? - néztem rájuk rosszallóan.
-Jól van. Lebuktunk - nevetett fel a lány.
-Gyere beljebb - kért barátom.
-Kérsz valamit inni? - kérdezte Vivi.
-Nem, köszi - mosolyodtam el. -Olivér, beszélhetnénk négyszemközt? - fordultam az előbb említett személy felé. 
-Akkor én be is megyek Oli a szobádba, ti beszélgessetek csak a nappaliban - mondta kedvesen a lány, azzal el is illant, s magunkra hagyott.
-Na mizu, Tesó? - nézett rám mosolyogva.
-Ideköltözhetek? - tértem a lényegre habozás nélkül.
-M-Mi történt? - kérdezte meghökkenve.
-Szakítottam.
-Ma reggel? Vagy hogy történt? - kapkodott.
-Reggel. Összepakoltam és eljöttem.
-Ya Ou! Harapófogóval húzzam ki belőled a szavakat, vagy elmondod te magadtól is? - mérgeskedett.
-Nem volt otthon Barbi megint az éjjel. Üzenetet sem hagyott. Aztán reggel mintha mi sem történt volna, úgy viselkedett velem - magyaráztam el neki nagy sóhajokkal. 
Felnéztem Olivérre, aki erős gondolkodásba kezdett.  Elszántam magam, hogy normálisan megkérdezzem tőle, amiért jöttem.
-Szóval. Ideköltözhetnék néhány napra? Ígérem nem fogok zavarni, és akkor Vivivel és kereshettek még rejtett dolgokat a lakásban - próbáltam viccelődni, majd Oli is a komor arcáról átváltott a mosolygósra. 
-Persze! Nyugodtan! Addig maradsz, ameddig akarsz! - adott egy pacsit, és magához ölelt. 
-Köszönöm - néztem rá hálásan. - Amúgy most komolyan. Együtt vagytok Vivivel? - érdeklődtem.
-Nagyon úgy fest a helyzet - vigyorgott.
Talán másnak furcsa, hogy ennyire könnyen kezem ezt a szakítást, de szerintem ezzel mindkettőnknek szívességet tettem. 
-Gratulálok - mondtam vidáman.
-Oli, hívott Alexa, szóval hazamegyek. Jöttök ti is? - kérdezte Vivi, aki abban a percben jött ki a szobából. 
-Persze! - vágtam rá.
-Menjünk! - állt fel utánam Olivér a kanapéról.
Átsétáltunk a szomszédba. A két házat gyakorlatilag egy kis park és egy zebra választja el egymástól. Felmentünk a lakásba, és Lexi szorosan magához ölelt, Leültünk az asztalhoz, s elfogyasztottuk az ebédet, ami már el volt készítve nekünk. Oli és Vivi elkezdtek valamiről beszélgetni, én pedig arra lettem figyelmes, hogy Lexi int a szobája felé nekem a szemével. Mit jelentsen ez? Hagyjuk magukra a gerlepárt? Vagy talán mondani szeretne valamit? Mindenesetre felálltunk és kiindultunk a konyhából. 
*Alexa szemszöge*
Reggel mikor felkeltem, akkor Vivi nem volt itthon. Gondoltam kimosom a szennyest, aztán unatkozni kezdtem, így felléptem facebookra. Az összes ByTheWay rajongói oldal a feje tetejére állt. Egy lány ezt írta ki:
"Ilyen nincs!! Ez ugye most nem komoly?:o és ha igen, akkor miért nem mondta el nekünk Ya Ou?://"
Nem is tudtam mire vélni a dolgot, ezért megnéztem a kommenteket. Az egyik lekötötte a figyelmemet:
"Emberek! Magánélet! Szakított a barátnőjével. Ennyi. A többi legyen az ő dolga. Nem is értem, hogy mi ez a cikk, hogy az újságírók honnan tudták meg ilyen gyorsan..."
A kommentbe egy linket illesztett be. Gondoltam megnyitom, mivel még mindig nem volt világos a helyzet. A cikk címe:
"A BYTHEWAY ÉNEKESE SZINGLI ÉLETRE VÁLTOTT!"
Ez a cím már önmagában felháborító volt, de tovább olvastam.
"-Ma reggel arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő lakásban veszekedés van. Nem tudtam mi történik, és nem is akartam közbeszólni, de épp kinéztem a kukucskálón, mikor Ya Ou, a banda egyik énekese kilépett egy bőrönddel a lépcsőházba - mesélte lapunknak a szomszéd."
Ennyi elég is, gondoltam. Lecsuktam a laptopot, majd felhívtam Vivit, aki közölte velem, hogy ott van náluk egy nagy táskával Ya Ou. Abban a percben végigfutott az agyamon a cikk, ami valószínűleg igaz. Összedobtam egy kis ebédet, aztán Oli, Vivi, és Ya Ou megérkezett. Megettük az ételt, majd a fiúnak jeleztem, hogy menjünk be a szobába.
-Mi a szitu? - mosolygott Ya Ou.
-Tudom, hogy szakítottál - nyögöm ki kerek perec.
-Mégis honnan? - hirtelen elkomorult az arca. - Olivér, ugye? Persze, mondja el az egész világnak - mérgelődött. 
-Nem Ya Ou, nem Olitól tudom - ahogy elmondtam, indultam is az ágy felé, ahol a laptopom volt. Megmutattam neki a posztokat, a kommenteket, végül a cikket. Csöndesen nézte mellettem, míg én magyaráztam neki. Mondandóm végén kikapcsoltam a számítógépet, ő pedig egy szót sem szólt. Kínos csönd uralkodott a szobában, aztán hangosan kiabálva felállt az ágyról, és dühöngeni kezdett ökölbe szorított kézzel. 
-De jó, hogy mindent hamarabb tudnak meg, mint én saját magam! - ordította nagyon mérgesen, úgy, ahogy én még sosem láttam. Persze érthető volt. Miért pakolják ki az asztalra a magánéletét? 
-Ya Ou, nyugi, semmi baj. Várj vele, aztán írd ki az adatlapodra, hogy minden wayer megértse - megfogtam a kezét, miközben nyugtatni próbáltam.
-Te mindig segítesz, és megnyugtatsz - sodorta egy kósza hajtincsemet a fülem mögé. 
-Ennek örülök - mosolyodtam el. -Gyere ide! - tártam ki karomat. Egy nagy ölelés után megszólalt, miközben a hajamat simogatta.
-Tudod, te nagyon kedves és szép lány vagy - mondata hallatán elpirultam.
-És akkor is édes vagy, mikor elvörösödsz - nevetett fel, mire én a vállába fúrtam a fejemet.
-Te sem panaszkodhatsz - viccelődünk tovább.
-De komolyak legyünk. Az sosem árt - emeli fel mutatóujját, majd egyszerre nevetünk stílusán. Visszaültünk az ágyra, ezzel jeleztem, hogy maradjon itt, és beszélgessünk még. 
-Egyébként nem találtam az órádat - mondtam.
-Mivel... Nem is hagytam itt - tekintetével a padlót bámulta.
-De hát azt írtad! - erősködöm.
-Csak azért, mert hiányoztál - nyögi ki elvörösödött arccal. Nagyon meglepődtem, és szerintem ő is, mikor Olivér benyitott a szobámba.
-Bocs, ha megzavartam valamit, de megyünk Vivivel moziba. Csak szóltam - vigyorgott a szőkeség.
-Jó szórakozást! - kiáltottuk Ya Ouval, mivel már Oli elhagyta a szobát. Ki tudja, mi történhetett odakint...
Hallottuk a "köszi" szót, majd egy ajtócsapódást. Ketten maradtunk.
-Szóval, ott tartottunk, hogy feleslegesen írtál nekem egy SMS-t, ugye? - kérdeztem.
-Igen...
-Hiányoztam neked? - derült fel az arcom.
-Az... Az nem... Nem kifejezés - nyögi ki dadogva.
-De hát neked ott van Barbi - mihelyst kimondtam, meg is bántam.
-Volt - sóhajtott egyet.
-Bocsánat - néztem rá, ő viszont a padlót fürkészte. -Nézz rám kérlek.
Ya Ou abban a percben felém fordította a fejét, és egy nagy levegővétel után belekezdett a mondandójába.
-Tudod Lexi... Barbival ég és föld vagyunk, ahogy azt Olivér is elmondta, mikor megismerkedtünk veletek. Nem illettünk össze, és erre csak most döbbentem rá. Nem foglalkozott velem, csak akkor, mikor elmentünk vásárolni, meg ilyesmik. Kellett a pénzem. Éjszakánként gyakran nem jött haza, mert elmondása szerint a barátnőjénél volt, aki mellesleg nem is létezik. Én ezt a kamut sosem vettem be, ezért minden nap eljátszottuk azt a játékot, hogy ő szeret, és csak én kellek neki. Persze másnap jött hízelgően, hogy megtetszett neki egy nyaklánc... - figyelmesen hallgattam végig amit mondott, közben pedig megsajnáltam. Gondolkodás nélkül megöleltem. 
-Ya Ou! Nem érdemelt meg téged! Te pedig jobbat érdemelsz! - nyugtattam meg a fiút, aki újra csak maga elé nézett. Körülbelül fél perc után rám nézett bánatos szemekkel, s a következő szavakat mondta:
-Igen. Téged.........