Sziasztok!:) Történt pár változás a blogunkba, de még lesz egy
pár. Kaptunk visszajelzéseket facebookon, sokan érdeklődtetek, hogy mikor lesz
új rész. Sokadjára is, de kiírom (ahogy számítógépen jobb oldalt a moduloknál
találhatjátok), hogy mostantól minden kedden lesz rész. Ez még lehet, hogy
változni fog, de mivel hárman írjuk, nagyon nehéz, mert sok helyre megyünk
kirándulni/nyaralni. Nem is húzom tovább a szót, további szép napot Nektek!:))
Puszi: Vivi, Bella, Alexa xx
*Vivi szemszöge*
Mivel láttuk, hogy a fiúk megharagudtak ránk és semmit sem
mondtak, jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Fogtunk egy taxit, bemondtuk a címet
és szótlanul ültünk egymás mellett. A nagy csendet én törtem meg; mert már nem
tudtam magamba tartani a dühömet.
-Alexa, ez is a te hibád! Ha te nem indultál volna aludni, most
minden rendben lenne! -fordultam idegesen barátnőmhöz,aki kicsit meglepődött
kitörésemen.
-Miért lenne az én hibám?! Te se vagy más!
-Tudod mit?! Nem érdekelsz! Tönkretettél mindent! - fordultam el
az ablak irányába és csak bámultam kifelé.
-Hagyjátok már abba! Tárgytalan a veszekedésetek! - állított le
minket Bella.
Mérgesen kiszálltunk a kocsiból. Berohantunk a szobánkba és
hangos ajtócsapkodással köszöntünk el egymástól.
*Egy hét múlva*
A veszekedésünk óta nem beszéltünk egymással,
még a fiúkkal sem. Még csak egy flegma "Szia"-t sem dobtunk a
másiknak. Párszor próbáltam kapcsolatot teremteni a srácokkal, de nem nagyon
kaptam visszajelzést.
*Olivér szemszöge*
Rosszul esett, hogy életünk egyik legfontosabb napján nem
számíthattunk rájuk. Egy hétig mosolyszünet volt köztünk, amit nagyon nehezen
bírtam, mert már hiányzott a közelségük, de mégis próbáltam a távolságot
tartani. Eléggé megkedveltem a lányokat, hamar megtaláltuk a közös hangot.
Sokszor hívtak, de én mindig kinyomtam a telefont, az üzeneteket pedig nem
olvastam el. Lehet, nagyon túldramatizálom a dolgokat, de ez van! Tudatni
akartam velük is, hogy rosszul esett, hogy elfelejtettek. A ByTheWay miatt
viszont Szikiékkel találkoztunk, de nem hozzuk fel ezt a témát. Épp fürdéshez
készültem,mikor csengettek az ajtón.
-Szia Olivér.. - köszönt félénken Vivi.
-Szia - mondtam szemébe nézve meglepődötten. Nem számítottam
arra, hogy eljön.
-Bejöhetek? Beszélnünk kéne - kérdezte tőlem a lány, miközben a
padlót vizsgálta tekintetével.
-Persze, gyere csak! - nyitottam ki jobban az ajtót,majd
beengedtem.
-Figyelj Oli, megértem, hogy mérges vagy, hisz' ez sokat
jelentett nektek. Nem is tudom, hogy mehetett ki ilyen egyszerűen a fejünkből,
mivel mi is nagyon vártuk. De kérlek hidd el, soha nem bántanám meg szánt
szándékkal azokat, akiket szeretek. Nem akarlak elveszíteni, fontos vagy nekem!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így megismerlek. Alexával is összevesztem
ami nagyon bánt... - mondta Vivi, s láttam a szemében a könnyeket. Akaratlanul
is, de megöleltem.
-Ne sírj, minden rendben lesz - töröltem le könnycseppjeit
arcáról.
-Úgy semmi sincs rendben, ha nem vagy mellettem... - vallotta be
és ezen a mondatán elmosolyodtam. Ő még nagyobb zokogásba kezdett, én pedig
elszántam magam.
-Vivi! Én...én...szeretlek! - közelebb húztam magamhoz, majd
lassan fejem is közeledett felé. A köztünk lévő távolságot is megszüntettem és
szenvedélyesen megcsókoltam.
*Ya Ou szemszöge*
A kisebb 'vitánk' után nem nagyon beszéltem Lexivel, de már
nagyon hiányzik a társasága. Úgy gondoltam, meglátogatom. Kezembe kaptam a
fontosabb dolgokat, ami végül is csak a telefonomból és a kulcscsomómból állt.
Lerohantam az utcára, és 15 perc sétálás után a kiszemelt helyszínre értem. Oli
mellett laknak, így magabiztosan mentem előre.
-Szia Lexi! Ráérsz egy kicsit? Fontos lenne! - kérdeztem
-Öhmm....persze, most nincs is itt Vivi - hajtotta le fejét és
úgy engedett beljebb.
-Mondjad! Figyelek! - szólt kíváncsian, de én nem tudtam hogyan
kezdjek bele.
-Egy hete semmit sem hallottam felőled. Remélem minden oké, de
ahogy látom igen -kerekítettem egy széles mosolyt arcomra és végigmértem
tekintetemmel a félénk lányt.
-Sajnos nem jól látod! Összevesztem Vivivel és tanácstalan
vagyok - nézett maga elé szomorúan.
-Szólj, ha bármiben tudok segíteni! - ajánlottam fel neki, majd
a fotelból mellé ültem és átkaroltam.
-Egy gond van, hogy nem tudsz. Csak az fáj, hogy nem tudok
eldobni egyik pillanatról a másikra egy 13 éves kitartó barátságot - nézett rám
meggyötörten, de én csak figyelmesen hallgattam.
-De ugye tudod, ha esik, ha fúj én itt leszek neked! Nem rég
ismertelek meg, de úgy érzem Rád számíthatok és azt akarom, te is érezd! -
mondtam mosolyogva.
-Annyira örülök, hogy ti vagytok nekem! Én okoztam nektek
csalódást, de mégis ilyen szeretettel fordulsz felém! Köszönöm! - a szeme
apránként megtelt könnyel. Szorosan hozzám bújt, és én nem is válaszoltam, csak
élveztem a pillanatot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése